Kerékpáros szakmai konferencia

SK

EN

A Vidék Kincse Egyesület szervezésében 2019. december 6.-án délután rendeztük meg a kerékpárosturisztikai műhelytalálkozót. A rendezvény célja a Felső-Tisza-vidék aktív turizmusban betöltött helyzetének, lehetőségeinek értékelése, az eddig elért eredmények és a folyamatban lévő kerékpárosbarát fejlesztések, valamint a 2020. év folyamán létrejövő kerékpáros örökségtúra hálózat bemutatása. A rendezvényen országos és nemzetközi kitekintés keretében olyan innovatív aktív turisztikai fejlesztési kezdeményezéseket is bemutattuk, amelyek segítik a kerékpáros turizmus népszerűsítését és fejlesztését a régióban. A műhelytalálkozó további célja volt az együttműködési szándékok feltárása és a párbeszéd erősítése a kerékpáros turizmus fejlesztésében érintett szervezetek, önkormányzatok és a túraszervezéssel foglalkozó civil szervezetek, valamint szolgáltatók között, valamint az egyes ágazati szereplők tapasztalatainak megosztása. A szakmai konferencia az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program Kisprojekt Alapjának 1. pályázati felhívás finanszírozása által valósult meg.